Hirdetés

Sikeres a Lábbusz program Sepsiszentgyörgyön

Egy hét telt el a Lábbusz program indítása óta, a kezdeményezők pedig ismertették a tapasztalatokat, terveket, és új útvonalak bevezetését is.

Székely Kincső és Kondor Ágota önkormányzati képviselők sajtóértekezleten számoltak be a programról, amely első héten már több gyereket elért, akik 17 önkéntes kíséretében gyalog mentek iskolába minden reggel. 

Kondor Ágota elmondta: átvett programról van szó, amit szeretnének Sepsiszentgyörgyön is meghonosítani, mivel olyan szükségletekre épül, amelyek a szülőké és gyerekeké egyaránt. 

Az első hét tapasztalatai nagyon jók: a gyerekek dalolva mennek iskolába, várják a megérdemelt mosolygós matricát, sokszor óvodások is kísérik őket, az osztályban lévő társaik pedig tapssal várják az érkezőket. 

A programot a következőkben kiterjesztik más iskolákra is, mintegy 8-9 útvonalat terveznek, érintve a város összes iskoláját. Hétről hétre meglepetés vendégek segítenek az önkéntes szülőknek, így voltak már sportolók, de lesznek színészek, zenészek, újságírók is a kísérők között. Jövő héten a Tamási Áron Színház színészei lesznek az önkéntes “buszsofőrök”. 

Kondor Ágota úgy véli, a program azért is nagyszerű, mert készségfejlesztő hatása is van, ugyanis a gyerekek beszélgetnek, énekelnek, ismerkednek, ami nagyon fontos, főleg most, a járvány miatti elzártság utáni időszakban. 

Júniustól új útvonalak lesznek, a program pedig hosszútávú, éppen ezért folyamatosan várják önkéntesek jelentkezését: szülők, nagyobb diákok részéről is. 

Hirdetés