Hirdetés

Kevesebb és csak oltással rendelkező közönséggel szervezik a Székely Vágtát

Egy év kényszerszünet után rendezik meg a Székely Vágtát idén, rendhagyó körülmények között – számoltak be a szervezők csütörtöki sajtóértekezleten. Demeter János, a Vadon Egyesület vezetője, a Székely Vágta főszervezője elmondta: sajnos a járványhelyzet nem engedi, hogy olyan jubileumi rendezvényt szervezzenek, amilyet szeretnének, de mégis igyekeznek jó hangulatú versenyt rendezni. 

Idén a lovasversenyekre koncentrálnak, így elmaradnak a kísérő események: nem lesznek kulturális műsorok, vásár és nagykoncert, előadás sem. Elmarad a Góbé Futam is, helyette a Régió Kupát szervezik a futamok között. A versenyre kiírt jelentkezési határidőt kitolták, így a verseny előtti utolsó hétig jelentkezhetnek a csapatok, reményeik szerint mintegy 14-15 csapat lesz. 

A résztvevőkre, nézőkre szigorú szabályok vonatkoznak, így elkerített területen lehetnek ezren, de csak olyan személyek, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek – hívta fel a figyelmet a főszervező. Az elkerített részen túl jelenlévő nézőkért nem vállalnak felelősséget a szervezők. 

Ugyanakkor, a vágta idén egynapos lesz, június 26-án reggel 10 órakor kezdődik, és késő délután a döntő után díjaznak. Azok, akik nem tudnak élőben részt venni az eseményen, a korábban beígért módon, online követhetik majd a futamokat. 

Hirdetés