Hirdetés

Ezt az oltást sem kérik

Annak ellenére, hogy minden évben meghirdetik és oltóanyag is elég van, csökkenőben van azok száma, akik igénylik lánygyermeküknek a HPV elleni védőoltást Kovászna megyében. Az oltás az egyetlen, amellyel megelőzhető a méhnyakrák – figyelmeztetnek a szakemberek. 

Térítésmentesen kaphatnak HPV elleni védőoltást Romániában a 11 és 18 év közötti lányok, a 9 komponensű vakcina a legjobb módszer a méhnyakrák megelőzésére, így a legkiterjedtebb védelmet kapják azok, akiket beoltanak. Már csak azért is érdemes megfontolni az oltást, mert minél fiatalabb korban kapja meg valaki, annál nagyobb a védelem, továbbá a vakcina ingyenesen igényelhető 18 éves korig, utána azonban közel 700 lejbe kerül a beszerzése.

Kovászna megyében a HPV elleni oltáskampány 2020 januárjától indult, a háziorvosi rendelőkben ingyenesen oltották illetve oltják be azokat 11 és 14 év közötti lányokat, akik részére 2017-ben és 2020 folyamán kérelmezték a vakcinát, akkor is, ha időközben meghaladták a 14 éves kort – tájékoztatott Igyártó Gabriella, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság munkatársa. Az oltási folyamat a kérelmezéssel kezdődik, gyerekek beoltását a szülőknek kell kérniük háziorvosnál. A kérelmeket a nyilvántartásba vétel időpontja szerint időrendi sorrendben összesítik és havonta küldik az igénylést a Közegészségügyi Igazgatósághoz. Fontos hangsúlyozni, hogy a feliratkozás sorrendjében történik a beoltás. Ugyanakkor, az Egészségügyi Minisztérium 1755 számú rendelete alapján tavaly szeptembertől a 14 és 18 év közötti lányokra is kiterjesztették a HPV elleni ingyenes oltást biztosító programot. A közegészségügy statisztikai adatai szerint 2020-ban 178 igénylést adtak le, 2021-ben 144-et, idén pedig februárig 65 lányt írattak fel, közülük 17-en a 15 és 18 év közötti korban vannak.  Eddig (2021-től) 159 lány kapta meg a teljes oltást a megyében, 11- en pedig az első adagot. Ezek közül 33 lány már 3 oltással szerepel a nyilvántartásban. 

Jelenleg az intézmény 473 dózis Gardasil oltóanyaggal rendelkezik. Az Egészségügyi Minisztérium az idei évben 50 000 dózis oltóanyag megvásárlására fordít nagyobb összeget.

Hirdetés