Hirdetés

Az időfaktor nagyon fontos

Három éve alkalmaznak a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán trombolízis kezelést az iszkémiás stroke-ot szenvedett betegek esetében, de az időfaktor nagyon fontos – hívják fel a figyelmet. A kórház munkatársai a gyors és hatékony kezelésében kifejtett erőfeszítéseiért rangos nemzetközi díjat is kapott.  A kórház vezetőségének beszámolója szerint, márciusban tíz beteg kapott trombolízises kezelést, miután a sürgősségi osztályon beigazolódott, hogy iszkémiás stroke érte őket. Mint mondták, segített ebben az is, hogy villámgyorsan érkeztek és így volt idő a kezelést elindítani.

A trombolízis egy olyan anyag perfúzióval történő adagolása, amely feloldja a stroke-ot okozó vérrögöt (trombust), így a vérkeringés helyre tud állni. A trombolízises kezelést, amelyet a kórházban 3 éve alkalmaznak iszkémiás (azaz vérrög által okozott eltömődés) stroke esetében tudják alkalmazni, a stroke tüneteinek kezdetétől számított maximum négy órán belül.

A kezelést követően a betegnek jó esélye van, hogy hamarabb felépüljön, illetve, ne maradjon valamilyen neurológiai eredetű tünettel, mint például a beszéd képességének korlátozása. Az iszkémiás stroke végzetes következményekkel járhat, ezért kiemelten fontos, hogy a beteg minél hamarább szakorvosi segítséget kapjon – hívták fel ismételten a figyelmet. Éppen ezért, ha valaki furcsán viselkedik, nehezen, vagy a szokottól drasztikusan eltérően beszél, az arca eltorzult, nem tudja mozgását összehangolni, azonnal hívni kell a 112-es sürgősségi számot, a mentők érkezéséig elő kell készíteni a beteg orvosi papírjait, gyógyszereit, mert ezek segítik az orvosokat a gyors diagnosztizálásban. 

Hirdetés