Hirdetés

Sepsiszentgyörgyön épül meg a Kommunizmus Múzeuma

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Hegedüs Csilla, az Európai Alapok Minisztériumának államtitkára, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester közös sajtótájékoztató keretében mutatták be az egykori dohánygyár egyik épületszárnyában létrejövő Kommunizmus Múzeuma terveit a kiállítás történészeinek és az épület tervezőinek jelenlétében.

– A Kommunizmus Múzeumát jobb helyen talán nem is lehetne elképzelni, mint egy ilyen épületben, kevés ilyen esetről tudok. Sepsiszentgyörgy egy a kilenc helyszín közül, ahol különféle tematikájú emlékmúzeumokat hozunk létre az országban – emelte ki Hegedüs Csilla államtitkár.

A történelmi épületegyüttes mögött található nyersdohány raktár jelenlegi épülete ad otthont a 21. század elvárásainak megfelelő múzeumnak, melynek tervezésénél a korszerű anyagok használata, a modern építészeti stílus, valamint az energiahatékonyság is mind-mind fontos szempontok voltak, amelyhez a tetőtéren felszerelt napelempark járul hozzá.

A raktárépület négy emeletén összesen 3 000 négyzetméteren kialakított állandó kiállítás a kommunista rendszert korszakonként mutatja be. A látogató interaktív módon kapcsolódik be a korszak különböző eseményeibe, kihallgatják, majd válaszai alapján a megfelelő terembe küldik, deportáltak történetein keresztül ismerheti meg az akkori eseményeket, kibérelhet egy olyan lakást, amelyben a rendszerhez korhűen lesz kialakítva a bútorzat, de áramkiesések és csöpögő csapok is lesznek, hiszen ezek mind hozzátartoztak az akkori életérzéshez. A vetített anyagok, fotók, tárgyak, interaktív felvonón kívül a szabadulószobákból is megpróbálhat kijutni. A gyerekeknek két teremben tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat, de lesz két időszakos kiállításokra fenntartott kiállítótér, valamint helyet kap majd egy ajándékbolt, egy korabeli cukrászda és egy tetőtéri kávézó is.

Hirdetés